Bárdos Attila 1941-ben született és 2015-ben hunyt el Budapesten. Matematikusként végzett a szegedi egyetemen, számos szállal kötődött Szegedhez. Kutatóként és oktatóként a felsőoktatásban, hivatalnokként itthon és a világ több országában dolgozott – keleten, nyugaton egyaránt. Életében három kötete jelent meg.
A nemrégiben elhunyt költőre verseivel emlékezünk.
Bárdos Attila
A szökevény
Mikor megszülettem,
bezártak magamba.
Nem menekülhetek,
Isten így akarta.
Mégis, tiltakoztam:
unom már magamat,
mért legyek egy helyen,
hadd legyek más, szabad.
Valami hajt, taszít.
Elfutnék, el innen.
Kiűz önmagamból,
senki rám ne leljen.
Mégis itt maradok,
ez a rejtekhelyem.
Börtönöm szeretem,
senki ne keressen.
Le a mélybe
Megtudni, milyen lenne
leérni a mélységbe.
A dolgok legaljára,
ami alatt nincs már hova.
Lezuhanni oda
újra, ugyanabba.
Ahol nincs még lejjebb,
és szavak sincsenek.
Ahol háló nem tart,
nem sodor áramlat.
Ahol már senki se él,
nem ront, nem javít, nem henyél.
Akkor is figyelj a testtartásra,
amikor eljön az utolsó ma.
A befejeződés biztonsága:
a megértés nem szavak dolga.