SzegediLap

A tavaszi ártér olajozatlan talicska nyikorgásától volt hangos. Noha már három napja nem esett, az erdei ösvény még mindig igen sarasan kanyargott a fák között. A nap a végéhez közeledett: vörös és arany színekben pompázó sugarai el-elvakították Ciklámen Pétert, amint nagy erőlködések közepette taszigálta talicskáját a dagonyában. Egyszerűbb dolga lett volna, ha ledobja szállítmányát a rekettyésbe, tudta jól, mégis tolta maga előtt a rozsdás tákolmányt. – Mikházy Bence novellája

Müller Szilvia versei

Jakab Zoltán versei

Új hang rovatunkban ezúttal Horváth István egy versét olvashatják 

Új hang rovatunkban ezúttal Smaraglay Zoltánt mutatjuk be 2 verse által 

Ez a klub jó választás volt, Dani ért ehhez, s a vodkaakció is a hely mellett szólt. Noha az kár, hogy a kísérőnek kikért sör 270 egy korsóval. Háromszázat adok, de a pultos lány aranyos és mosolyog rám, úgyhogy nem kérem a visszajárót. Leülünk, hatan egy asztalhoz. Hangol a banda, fél óra csúszás, a torzító felvisít, ahogy kell. Ádám már fűzi is azt a lányt, aki Dani nőjével jött, és nem tudni, Zsolt hova lett.  Két középkorú, részeg férfi egymás vállára borulva ordít, zöld mellényben. A hely tele van ismeretlen, megkövült arcokkal, rasztásokkal, keményfiúkkal és kevésbé keményekkel, egy vízipipa is befért a sarokba, valakinek a totál elázott táskája mellé. Zsolt hozott hat vodkát, kilötyögtette, a kezéről nyalogatja. Lehajtjuk, és az első számra rázzuk a fejünket. Tiszta automatika. – Hajdú Róbert novellája 

Paulovics Tamás Szentesen él, úszóedző és irodalombarát, verskedvelő és –mondó, aki olykor versírásra adja a fejét. Új hang rovatunkban ezúttal őt mutatjuk be. 

Esküszöm, ártatlan vagyok. Mások kívánták halálomat. Én maradtam volna még. Hogy éljek, legyek, továbbadjam, mi lényegem. Hát tehetek én arról, hogy az utam pont arra vitt? Hogy éppen arra a dombok szegélyezte lankára esett a választásom? Egy kis pihenőre vágytam, ennyi az egész. Vidéki életre, elvonultságra, filozofikus hangulatban érlelni tovább velőm mélyszántású bölcsességeit. Bevallom, már-már azt hittem, tényleg otthonra lelhetek vagy legalább pihenőre az újabb nagy út előtt, egy biztos pontra, ahová időnként visszatérhetek… – Kecsmár Szilvia novellája 

…A hetvenes évek új városrészei újdonságban felül, szépségben alulmúlták a tizenkilencedik század vége óta Újnak nevezett Szegedet. Nagyszüleim betelepülőkként itt emeltek házat egy poros utcakezdemény déli oldalán. Itt vette kezdetét Szeged-létem, kitérők után ide tért vissza, s a kiindulópont – most úgy hiszem – mindörökre ez marad. Csak innét érthetem meg (például) a töltés lényegét. A töltését, mely elválaszt és oltalmaz – amelynek tetejéről aljáig száguldottunk szánkóinkkal vagy biciklivel, bámultuk az aljában növekvő folyót, átkeltünk rajta az ártéri vadonban kószálni, kavicsokat dobálni a medrébe tért Folyóba vagy fülledt nyári ég alatt megmerítkezni akkor-még-tisztábbnak-hitt vizében. Soha-meg-nem-unt világmegváltó sétákon tetejéről próbáltunk messzelátni, majd távolból egybelátni a Várost vagy külön-külön meghatározni épületeit, melyeket fogyhatatlan bőkezűségben keretezett arannyal a varázsos Alkonyi Ég… – Várnai-Vígh Adrienn Erzsébet írása

Új hang rovatunkat − melyben pályakezdő íróknak és költőknek kínálunk bemutatkozási lehetőséget − Torday Tamás novellájával bocsátjuk útjára.