Harkai Noémi
Dantéra emlékezve a Szegedi Tudományegyetemen
„Dante-750” Kiállítás és tudományos emlékülés – tanulmánykötet és katalógus, szerk.: Máté Zsuzsanna, Szegedi Egyetemi Kiadó – Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2015.
A 750 éve született Dante Alighieri születésének évfordulójára emlékezett a világ 2015-ben. A Dante-irodalom olyan jelentős, hogy nem egy egyetemen külön karokat, a könyvtárakban külön részlegeket szenteltek neki. Szűkebb régiónkban, a szegedi egyetemen is neves tudósok foglalkoznak a középkori költő életművével, s ami meglepő jelenség: egyetemisták tucatjai mélyedtek el néhány hónapra a dantei életműben. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítői Szakkollégiuma 2015. szeptember 30-án rendezte meg a „Dante – 750” Kiállítás és tudományos emlékülés elnevezésű eseményt, melynek keretében a 2015. májusában meghirdetett hallgatói pályázat díjazott darabjait (az 50 pályamunkából 31 alkotás) is bemutatták.
E komplex program anyaga a „Dante-750” Kiállítás és tudományos emlékülés című, katalógussal egybeszerkesztett tanulmánykötetben jelent meg, amelyet Máté Zsuzsanna szerkesztett és Szegedi Egyetemi Kiadó – Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó adott ki 2015-ben. A kötet első részében Kelemen János akadémikusnak és az SZTE dantista professzorainak, Pál Józsefnek és Szabó Tibornak a tanulmányai olvashatók. Ők, hárman az elmúlt két évtizedben megjelent, nemzetközi szinten is igen jelentős és elismert Dante-monográfiák, valamint -tanulmánykötetek szerzői is egyben. Ebben a részben kaptak helyet az SZTE JGYPK Művészeti Intézete tanárainak, Máté Zsuzsannának (aki irodalmár és művészetfilozófus) és Dombiné Kemény Erzsébetnek (tanár és zongoraművész) tanulmányai is. A kötet második részében a szakkollégiumi Dante-pályázatra beérkezett díjazott pályamunkákat olvashatjuk, nevezetesen Nagy Szabina, Bíró Anna Márta és Dupák Karina írásait. A harmadik rész szerzője Németh Zsófia, a Szakkollégium Művészetelméleti Műhelyének titkára, aki a Dante-pályázat nyertes hallgatóinak kiállított képzőművészeti alkotásait mutatja be, 28 alkotás fotójával illusztrálva. Végül a negyedik és egyben utolsó rész a Bárdos Judit esztéta és Szabó Tibor által írt recenziókat tartalmazza a nemrég megjelent hazai Dante-könyvekről.
Dante legismertebb alkotása – amely általában a középiskolában már kötelezően ismerendő tananyag a fiatalok számára – az Isteni színjáték, azaz a Divina Commedia, mely három részre tagolódik: a Pokolra, a Purgatóriumra illetve a Paradicsomra. Ezek közül valószínűleg a legismertebb, legtöbbet tárgyalt és feldolgozott rész a Pokol című, azonban a Szakkollégium által meghirdetett pályázat fő témájául a pályázat kiírói a Paradicsomot választották. A képzőművészeti kategóriában indulók két témakör közül választhattak: az „Égi Paradicsom”, melyben a Commediához híven a paradicsomi részhez készíthettek illusztrációkat; illetve a „Földi Paradicsom” melyben, az alkotó az önálló szubjektív jövőképét jeleníthette meg vizuálisan. A tanulmányírásra vállalkozók a „Műalkotás(ok) Dante életművének vonzáskörében” tárgyban nyújthatták be pályamunkáikat. A hallgatói kiállítást a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjának kiállítási terében Keveházi Katalin mint a Szegedi Tudomány Egyetem Klebelsberg Könyvtár főigazgatója, illetve Máté Zsuzsanna mint a Művészeti Szakkollégium vezetője nyitották meg. (A kiállítás 2015. szeptember 30-tól október 16-ig volt megtekinthető.) A megnyitót egy tudományos emlékülés követte, ahol valamennyi, a kötetben szereplő írás előadás változatát hallgathatták meg az érdeklődők.
I. „Azt hiszem, azt hivé, hogy azt hiszem”
A legelső tanulmány, mellyel az olvasó találkozik e szép kiállítású kötetben, Kelemen János A személyiség története és az Isteni színjáték című írása, mely a szerző legújabb könyvének részlete. A szerző alapkérdése, hogy vajon az író Dante személye azonos-e a szereplő Dantééval, illetve, hogy a történet kezdetén az olvasó által megismert Dante, aki Vergilius vezetésével betekintést nyer a pokolban szenvedők mindennapjaiba, valamint a tisztítótűz által a bűneit elfeledő, a Paradicsom kapujáig is eljutó Dante, személyiségét tekintve vajon egy és ugyanaz a figura-e? Vajon az átalakulást követően is ugyanarról a személyről van szó, mint akit az átalakulás előtt ismertünk? A Poklot megjárt Dante azonos-e a Paradicsomba belépett Dantéval? Ezt a kérdéskört a szerző három fontosabb részegységen keresztül tárgyalja: az első rész a személyazonossággal foglalkozik, a második Dante személyiségével, a harmadik pedig azzal, hogy a műben a személyiség fejlődése és változása miként tükröződik a személyes névmások használatában. A jól ismert történet szerint Dante iszik a Léthe vizéből, mely eltörli bűneinek emlékét, majd az Eunoé vizéből is innia kell, hogy annak segítségével újra felidéződjenek benne jó cselekedeteinek emlékei. Dante új emberré válik. Ezek után megkerülhetetlen a kérdés, hogy önmagunknak mint személynek az azonossága mennyiben függ emlékeinktől, azok folyamatos meglététől?
Az Isteni színjáték felépítése szerint a bűn erdejében eltévedt és a paradicsomi köröket bejáró Dante egyenlő a költő Dantéval. Nyilván ez szükségszerűen kell, hogy így legyen, hiszen a költőre bízott feladatból következik, hogy el kell mesélnie természetfölötti utazásának élményeit, emlékeznie kell a Léthe folyó előtti eseményekre is, habár a történet szerint ezeket elfeledte. Ez persze komoly szakadékot jelent a költő által tárgyalt személyiség-probléma – már ha tárgyalja egyáltalán –, illetve a modern filozófia személyiség-kérdése között. Kelemen János ezekre a problémákra mutat rá, illetve próbál magyarázatot adni.
A kötet második tanulmányának szerzője Pál József, írásának címe: A szent tér költői (rím), természeti (rózsa) és természetfölötti (empyreum) megközelítésről. Pál József arról ír, hogy a Commediában a rímek és a különböző szófajok megjelenése miféle jelentést hordoz magában. Tanulmányát három részegységre osztotta fel. Az elsőben azt fejtegeti, hogy Dante írásában milyen fontos szerepet kap a rím. A rímmel nemcsak a szavak jelentésének hangsúlyozása oldható meg, de a hanghatással összefüggésben egyéb tartalmak és utalások közvetítése is. A Divina Commedia részeiben más-más szófajok az uralkodók és ezek más-más jelentéssel bírnak. A Pokol első sorában nem szerepel ige, így ez elsősorban 'főnévi világ', a Purgatórium című részben a főnevek fonetikai hatása a könnyedség érzetét kelti és itt már fontos szerephez jutnak az igék, végül a Paradicsom a korábbiakkal szemben csupa ige, főnevei pedig fenséges fogalmakat jelölnek. A megjelenő rímek mindenképp harmóniát sugallnak és a diszharmóniából a harmóniába való átmenetet jelképezik. Dante a fontos karaktereket és fontos pillanatokat is a rím segítségével teszi hangsúlyossá. Például – ahogy Pál József írja –, a Beatrice szó kilencszer tűnik fel rímben, s a kilenc Dante egyik kedvelt száma volt. A tanulmány második részegysége A paradicsomi rózsa címet viseli. Ebben Pál József kifejti, hogy a Paradicsomban megjelenő rózsa-motívum miféle jelentést hordoz magában és hányszor utal rá a költő. A harmadik, Empyreaum mozgásban című részben Pál József összehasonlítja a középkorban elterjedt felfogást – Isten az elsődleges mozgató, míg ő maga mozdulatlan – a reneszánsz újító eszméjével, mely kimozdítja Istent ebből a nyugalmi állapotból. Ennek bemutatására Michelangelo Sixtus-kápolnában látható mennyezetfreskóinak Isten alakját elemzi és hasonlítja Dante Istenéhez. Dantét mindig csak úgy szoktuk emlegetni, mint aki a középkor és a reneszánsz fordulópontján alkotott, ez így is van, azonban a teológia szempontjából a középkori mozdulatlan Isten létét vallja. Ellenben Michelangelo – akiről tudjuk, hogy erősen reneszánsz szellemiséggel bírt –, olyan Istent festett meg, aki cselekvő és erőtől duzzadó, aki ugyan öröktől fogva létezik – ahogy ez a középkorban is elfogadott tény volt –, de akinek a léte csak az ember és a világ teremtésével teljesedik ki. A reneszánszban Isten mozog, mert a teremtéssel ő maga is létet nyer, hiszen a vallás által éltetjük szellemét.
„Jót keresni, rosszat kerülni...” Dante életbölcsességéről című tanulmányában Szabó Tibor így összegzi Dante életfilozófiáját: „Ha végignézzük egész életpályáját, a főbb elméleti vagy költészeti témái kifejtése és megfogalmazása közben mindig alkalmat talál rá, hogy kimondja: milyenek korának erkölcsei a Sein szintjén és megfogalmazza, milyennek is kell azoknak lenni a Sollen értelmében.” Majd ezután a szerző végigvezeti olvasóját a dantei életpálya főbb állomásain, a műveken és a bennük megfogalmazott legfontosabb dantei erkölcsi elveken keresztül. Így egyrészt Dantét úgy ismerhetjük meg, mint bölcs és egyben bölcsességszerető, tehát filozofikus szellemiségű embert. Ugyanakkor a „szerelemben élés” során, ahogy Szabó Tibor fogalmaz Az új életről, Dante „megszenvedte tehát a szerelem poklát, purgatóriumát és paradicsomát is.” A Versekben a költő elítél mindennemű hiúságot és a békét, az okosságot, a boldogságot mindennél többre becsüli. A Vendégség című írásában kétféle boldogságot különböztet meg: a tevékenyt és a szemlélőt, melyek közül Dante ez utóbbit tartja nagyobbra: „a szemlélődő, kontemplatív élethez pedig el kell kerülni a haragvó magatartást, a gőgösséget, a dölyföt, az önteltséget.” A „nemeslelkű ember” mértéktartó, erős jellemű, szeretetteljes, udvarias és szavatartó. Az egyeduralom című mű elemzésén keresztül Szabó Tibor érzékletesen bemutatja az egyes dantei művekben kifejtett erkölcsi erényekkel szemben álló leghatalmasabb bűnt, a kapzsi vágyat, mely nem más, mint „a mohóság, a hatalom és a pénz utáni sóvárgás.” Dante szerint „[a] megátalkodott kapzsi szenvedély elhomályosítja az értelem világát”, miáltal az ítélet megrontója, a tudatlanság hordozója. A költő fontosnak tartja az igazságosságot, amely „mértéket és szabályt” ad az emberi cselekvésnek. Ehhez járul még a szeretet, amely mindig „az emberek javát keresi.” Végül eljutunk a Commediához, melynek kapcsán a szerző részletesen elemzi Dante erkölcsi, morális értékrendjét, végül így összegez: Dante „a számára jót hitte: a keresztényi hitet, a reményt, a szeretetet, a békét, a bölcsességet. Határozott, következetes életelveket vallott kezdetektől fogva. Hitt Istenben, az emberi méltóságban, az erény mindenható erejében, a bűnösök elkárhozásában és megbüntetésében.”
A negyedik tanulmányban Máté Zsuzsanna Dante Commediája és Madách Tragédiája komparatisztikai összevetésének főbb tendenciáit veszi sorra. Tanulmánya első felében a 19. század közepétől a 20. század közepéig ívelő hazai Dante- és Madách-szakirodalom összehasonlításait mutatja be, majd így összegez: „Vidmar Antal (1936) a Commediát és a Tragédiát, mint két világirodalmi rangú művet hasonlítja össze; Szász Károly (1862) a Faust és a Tragédia közt von értékelő párhuzamot, a Tragédia eszmei tartalmát a Faust fölé emelve; azonban az esztéta Lukács György, aki a világirodalom két legnagyobb alkotásának éppen Dante és Goethe művét véli, Dosztojevszkij regényei mellett, Madách Tragédiáját a legteljesebben és minden szinten elutasítja, ahogy fiatalkorában, úgy később is, még a színházi bemutatókat is megakadályozva az ötvenes években. Vajon mi ennek az oka? Miért volt Lukács György ilyen mértékben elutasító Az ember tragédiájával? Véleményem szerint ez egyrészt a Commedia és a Tragédia egyik lényeges különbségével magyarázható, másrészt Lukács esztétikai felfogásának alapvető sajátossága felől érthető meg. A Commedia a Van-ból a Legyen felé utat járja, míg a Tragédia éppen fordítva: minden álom-színben a Legyen eszmevilágából a Van felé irányul (Ádám meglátása, kimondása és szándéka ellenében, az első ember folyamatos csalódását, kiábrándulását okozva), az emberiség legszentebb eszméinek megvalósíthatatlanságát vagy torz megvalósulását mutatva be. A lukácsi esztétikai felfogás a dantei utat preferálta”. Máté Zsuzsanna világosan indokolt következtetése szerint ezért kritizálta és utasította el Madách Tragédiáját Lukács, míg vele szemben Dante művét a középkor irodalmi és művészeti csúcsteljesítménynek vélte. A tanulmány második részében Máté Zsuzsanna az ’egy – minden, minden – egy’ és a ‘mikrokozmosz ugyanaz, mint a makrokozmosz’ hermetikus filozófiai alapelvekre alapozza analógiáit, bemutatva ezen elv mindkét műben érvényesülő struktúra-alkotó és esztétikai funkcióját, egyben párhuzamot vonva a főszereplők egyedi és az emberiséget szimbolizáló minőségét, az egyes műveknek a ’mindent’ átfogó esztétikai totalitás-jellegét, e művek hasonló egzisztenciális alaphelyzetű keletkezéstörténetét, kiemelve az alkotók válságtudatát. Máté Zsuzsanna így összegez: „Koruk politikai és/vagy vallási, ideológiai zűrzavarában mindketten felismerték, hogy az ember nemeslelkűségének, méltóságának rangja nem lehet kívülről jövő, hanem egyes egyedül önmagában, saját erkölcsi autonómiájában és tisztaságában van.”
A kötet első fejezetének utolsó tanulmánya eltér az eddigiektől. Dombiné Kemény Erzsébet Danténak a 19. századi zenére gyakorolt hatását ismerteti az olvasóval. Ez az írás a Commedia hatástörténetének újabb területére vezeti az érdeklődőt, hiszen amilyen lenyűgözően hatalmas a Dantét kommentáló szakirodalom, ugyanilyen óriási, szinte felmérhetetlen az az inspiráció, melyet ez a mű a különböző művészetekre gyakorolt a századok során, világszerte. Dombiné tanulmánya a zeneművészet korszakain keresztül mutatja be ezt a hatást, kiemelve a romantikát. A tanulmány elején betekintést nyerünk Dante Alighieri lehetséges kapcsolatára a zenével és más művészetekkel, majd a középkor zenekultúrájába vezet be bennünket a szerző, s többek között Dante életidejének zenei stílusát is megismerhetjük, sőt, azokat a zeneszerzőket is, akik magában a főműben megemlítésre kerülnek. Majd a szerző a dantei hatást mutató zeneműveket veszi sorra, először a „Dante-idézeteket” mutatja be, a középkori Landini és a 16-17. századi Monteverdi után pedig a romantika korát részletezi. A szerző valamennyi romantikus zeneművet összegyűjtve egyben jelzi azok konkrét szövegkapcsolatait is, például Donizetti: Pia de’ Tolomei lírai tragédiája a Purgatóriumra utal, vagy Csajkovszkij A Francesca da Rimini című szimfonikus nyitány fantáziája (Op. 32.) a Pokol V. énekét idézi meg. Puccini Gianni Schicchi című operájának története pedig a Pokol XXX. énekének történetével cseng egybe. Konkretizálva: a dantei történetben Buoso Donati, a gazdag patrícius, olyan végrendeletet hagyott hátra, mellyel a pénzsóvár rokonság nem volt megelégedve; az egyik rokon Gianni Schicchit befektette a halottas ágyba, majd elhívatta a jegyzőt, aki az elhomályosított szobában nem ismerte fel a személycserét és hűségesen írásba foglalta az ál-Buoso Donati végakaratát, amely persze a rokon minden kívánságát kielégítette. Schicchi a csalás jutalmául Buoso Donati ménesének „legszebb csillagát” kapta meg. Ezt a dantei történetet használta fel Forzano Puccini operájának szövegkönyvének írásakor. És még hosszasan sorolhatnánk Dombiné nyomán azokat a zeneszerzőket többek között Verdin, Liszt Ferencen, Zandonain és Szergej Rachmaninovon keresztül, akiket e középkori mű – igen változatos módon, de – valamilyen formában megihletett.
II. „Tedd dicsővé a dalt, melyet ma mondok”
A „Dante-750” tanulmánykötet díjazott hallgatói tanulmányai kerültek a könyv második részébe. Az első nyertes tanulmány szerzője Nagy Szabina, aki Liszt Ferenc Dante szimfóniájáról írt. 
A tanulmány révén rövid betekintést nyerhetünk úgy Liszt Ferenc életének részleteibe, mint a szimfónia megalkotásának korántsem zökkenésmentes menetébe. Nagy Szabina négy nagyobb egységre osztotta írását. Az első részből megtudhatjuk, hogy Liszt Ferenc életében miként vált fontossá Dante remekműve és milyen hatásra döntötte el a zongoraművész, hogy szimfóniát ír a Commediáról. A második rész a zenemű keletkezését taglalja. A fiatal Liszt itt még nem törődött a szöveggel olyan mértékben, mint későbbi periódusaiban. Saját mondanivalóját fontosabbnak tartotta, mint a költőét, célja tehát ekkor még csupán annyi lehetett, hogy a maga sajátos eszközeivel sikerüljön megidéznie az alapul szolgáló mű hangulatát. A harmadik része a tanulmánynak már a Dante szimfónia sorsát tárja az olvasó elé: például azt, hogy az első előadása nagy bukásnak bizonyult, ám utóbb a művet elismerték, s ez a respektus a mai napig tart.
A második nyertes hallgató a Szakkollégium által meghirdetett versenyen Bíró Anna Márta, aki tanulmányának Az Istenhez vezető út hangjai címet adta. A tanulmányíró nem az egész Isteni színjáték zeneiségét vizsgálja, hanem kiemelten a Purgatóriumét, melyet zenei szempontból a leginkább érdekfeszítőnek talált és leginkább méltónak az elemzésre. A szerző kiemeli, hogy Dante milyen fontosnak tartotta a zenét, mivel a lélek megtisztulásában segíthet. Így a Purgatórium már ebből a szempontból is fontosnak bizonyulhat, hiszen itt történik az átalakulás, a szent tisztulási folyamat, melynek eszközéül Dante a zenét választja. A tanulmány öt egységen keresztül tárgyalja a zene megjelenését a műben, kitér a világi zene hatására, mely alapvetően megnyugvást hoz, de világias mivolta miatt hátráltat. A második egységben szó esik a görög-római klasszikus zenei hagyományok megjelenéséről, melyek segíthetnek elérni a célunkat, azonban a valódi igazságot nem tárják fel előttünk. A harmadik részben a zsidó zenei hagyományokat taglalja a szerző, a negyedikben pedig a keresztény zenét. Ez utóbbi jóval fontosabb helyet foglal el az előbbieknél, hiszen a keresztény zene minden fontosabb fordulóponton feltűnik Dante művében. Az ötödik részben Bíró Anna Márta az Isteni színjáték utóéletének egy kis szeletébe kalauzolja el az olvasót. Ami talán rendhagyónak tekinthető a többi tanulmánnyal szemben, hogy itt a szerző minden rész végén összegzi korábbi megállapításait.
A kötet utolsó tanulmánya Dupák Karina Női szerepek az Isteni színjátékban című munkája. A középkorban a nők nem, illetve ritkán kaptak kiemelkedő társadalmi, politikai szerepet, a trubadúrok azért nagyon is piedesztálra emelték a női nemet, s ezt a tényt nem mellőzhetjük, mikor a középkori nő-képről beszélünk. Igaz, meglehetősen általános volt az a nézet is, miszerint egyetlen feladatuk, hogy fiúgyermeket szüljenek és ellássák a családot. Dante nagy szereppel ruházza fel őket művében. A Commediában több nőalak is kiemelkedő szerephez jut, például Ráhel, Sára és Rebeka is. Dupák Karina ezt a három nőalakot emeli ki és elemzi életútjukat három szerkezeti egységen keresztül. A tanulmányban a szeretett hölgy motívuma is felmerül, illetve a nők szerepkörének, és a férfiak általi megítélésük átalakulásának jellemzőit is sorra veszi. Sárát mint a hűség szimbólumát elemzi, Rebekát, egy erős aktív szerepet betöltő karakterként értelmezi, illetve Ráhelt, - akit Dante Beatrice mellé helyez – mint a szemlélődőt, Leát, a testvérét pedig mint cselekvőt mutatja be. A tanulmány értékessége, hogy betekintést nyújt a nemzetközi szakirodalomba is.
III. „Égi Paradicsom” - „Földi Paradicsom”
A könyv katalógus részében egyrészt Németh Zsófia általi rövid alkotó- és műismertetéseket olvashatunk, melyeket a huszonnyolc kiállításon szereplő alkotóművész készített, köztük: Barabás Luca Zsófia, Gyüdi Sándor, Keresztesi Vilma, Kis Evelin, Kovács Beáta, Mátyás Mária, Molnárné Rocskár Brigitta, Mostoha Marcell Ákos, Mucsi Mercédesz, Nagy Attila Róbert, Nagy Nándor, Pasztelkó Richárd, Rocskár Tamara, Sárkány Tamás, Sipos Edina, Szaszki János, Szekretár Enikő, Szepesi Dóra Anna, Szuhaj Tünde, Vass Márta, Volford Viktor és Vörös Dorisz. Másrészt Puskás János, az SZTE JGYPK Művészeti Intézete munkatársának fotóit láthatjuk minden egyes alkotásról. E katalógus-fejezet különleges befogadói élményt tartogat, hiszen több szempontot is magában foglal: a műismertetések egyrészt bemutatják a hallgató eddigi művészi igényű munkásságát egyetemi évei alatt, másrészt több hallgató kép-elemzésénél kiemeli a személyes alkotói szándékot, harmadrészt Németh Zsófia kép-elemzéseit összevethetjük magával az alkotással és mindezzel a képet néző és olvasó befogadó szinte párbeszédet folytathat. Megjegyzem, hogy a 28 alkotás közül tíz pályamunkát díjazott a szakmai zsűri, melyek Dante szellemiségére utaló illetve elemző bemutatását az Előszóban olvashatjuk - a tanulmánykötet szerkesztőjének és egyben a szakkollégium vezetőjének és a Dante-rendezvénynek a lebonyolítójától: Máté Zsuzsannától.
IV. Recenziók
A tanulmánykötet negyedik fejezetében recenziókat olvashatunk az újonnan megjelent Dantéval foglalkozó hazai könyvekről, melyeket Bárdos Judit és Szabó Tibor prezentál. Bárdos Judit Mátyus Norbert könyvét mutatja be, melynek címe Filológiai közelítés Babits Mihály Pokol-fordításához, Szabó Tibor pedig Kelemen János könyvét méltatja, melynek címe „A Komédiámat hívom tanúmul” Az önreflexió nyelve Danténál.
A tanulmánykötet bemutatja a Commedia-értelmezések nézőpontjainak széles spektrumát, mely ma is, újabb és újabb diszciplínák felőli analizálást és interpretációt tesz lehetővé, így filológiai, irodalomtörténeti és -elméleti, teológiai, filozófiai és nyelvfilozófiai, etikai, esztétikai és komparatisztikai megközelítést egyaránt olvashattunk. Egyben tematikus sokszínűség is jellemzi ezt a kötetet, találhatunk itt zenéről, a rímről, a nőiség szerepének hangsúlyozásáról szóló munkát, vagy épp elgondolkodhatunk arról is, hogy vajon az emlékeink elvesztése együtt jár-e személyiségünk teljes eltűnésével. Persze ezeket a témákat nemcsak verbálisan, hanem vizuálisan is felfedezhetjük, hiszen az alkotók is megjelenítették ezt a maguk sajátos módján. A képzőművészeti alkotások között is találunk a bűnre, az ördögi ténykedésre, a szenvedésre, a káoszra, a jó és a rossz harcára utaló műveket, ahogy a megtisztulással, a szeretettel, a mindennapi boldogsággal, a transzcendenciával és a harmóniával kapcsolatos képeket is, csupa olyan látványt, melyeket Dante Commédiáját olvasva is magunk előtt láthatunk. Csak nyitottnak kell lennünk és hagynunk, hogy hasson ránk az alkotás, akár Dantéé, akár a középkori költő szellemisége nyomán született műveké.
Harkai Noémi 1996-ban született Szegeden. 2010 és 2014 között a szegedi Eötvös József Egységes Gimnázium általános tagozatán tanult, az érettségit követően a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képi ábrázolás és esztétika szakos hallgatója lett. Munkái többször szerepeltek kiállításokon, melyek többsége a Szegedi Szépmíves Céh szervezésében valósult meg. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítői Szakkollégiumának hallgatója.