Petró János
A szegedi Turul
Az 1900-as évek elején Halácsy Antal vívómester és testnevelő tanár Szegedre költözött. Ettől kezdve tavasztól őszig megszokott kép volt, ahogyan a mester és fia vállukon állványokkal és hálóval, kezükben ütőkkel és labdákkal az Alföldi utcából az újszegedi sétány felé bandukolnak. A játék, melyet meghonosítottak, a „Turul-játék” nevet kapta feltalálójától. Mivel egyedül Szeged fogadta be, sőt a város kimondottan magáénak tekintette az új sportágat, nyugodtan mondhatjuk a Turuljáték Szegedről származik, feltalálója szegedi és néhány név,- és szabálymódosítás után még ma is él. A játék alapelemeit és célját tekintve azonban még mindig ugyanaz, mint amit Halácsy 1904-ben szabadalmaztatott és levédetett.
„Hogy a magyar labdajátékok teljesen ki ne szoruljanak az idegenből átvett játékok miatt legczélszerűbbnek tartom az általam feltalált és szabadalmazott Turullabdajáték kultiválását, amelynek rövid idő alatt máris több a művelője és pártolója, mint az idegen labdajátékoknak. A Turul-játék gyakorlása által a játékosok megtanulnak egymáshoz alkalmazkodni és simulni; megtanulnak minden torzsalkodás, erőszakoskodás és szenvedély nélkül egymással ízlésesen, szépen és szellemesen játszani, megtanulják továbbá egymás testi ügyességét felismerni és aszerint alkalmazkodni a játék gyakorlásánál.” – írja 1903-ban megjelent füzetében. Semmit sem bízott a véletlenre, addigra már hozzá is kezdett a játékhoz szükséges eszközök legyártatásához, majd országos népszerűsítő körutat szervezett Selmecbányától Zomborig. Iskolákkal és sportegyesületekkel, „közéleti” szereplőkkel íratta a játékot méltató ajánlások hosszú sorát, így fordulhatott elő, hogy Vermes Lajos és Bély Mihály írásai mellett szerepeltek Hernády Márton állomásfőnök és Sárkány Samu osztálysorsjegy-főelárusító lelkesítő sorai is.
Sajnos az új játék Halácsy részére nem hozta meg sem az elvárt anyagi hasznot, sem az erkölcsi elismerést. Maradt Szeged és a Tisza-parti föveny, ahol viszont termékeny talajra találtak az elhullajtott magok. A szegediek mindig magukénak érezték és őrizték a játékot, játszották még akkor is, amikor politikai utasításra röptenisznek kellett nevezniük. Az 1960-as években az ártéri homokban 15-20 pályán is turuloztak melegebb nyári napokon. Egy-egy 50-60 éves ütő manapság már féltve őrzött ereklye. 1996 óta az SZTE Sporttudományi Intézetében oktatják leendő testnevelők és sportszervezők számára ezt a speciálisan magyar sportjátékot, versenyrendszere és bajnokságai az elmúlt évtizedekben újraéledtek. Mikor ezeket a sorokat írom, Szegeden gyönyörűen süt a nap, a vízparton a homok simogatóan selymes. Teniszlabdám van, talán ütőt is tudnék szerezni. Már csak egy vállalkozó kellene a játék kipróbálásához. Válaszokat „egymással ízlésesen, szépen és szellemesen” jeligére az Újszegedi Hirdetőbe várom.
Ajánlott oldalak:
Petró János költő, újságíró, szerkesztő. 1958-ban született, Szegeden él.
A szerző írásai korábban a SzegediLapon: Nemnézőszám; Vidd haza a kapufát; Amikor még nem volt szurkolói kártya; Előolimpia a szomszédan; Kell egy csapat; A Szent Mihály Stadion; A legfurcsább nevű magyar olimpikon; Thealter cédulák 10.; Thealter cédulák 9.; Thealter cédulák 8.; Thealter cédulák 7.; Thealter cédulák 6.; Thealter cédulák 5.; Thealter cédulák 4.; Thealter cédulák 3.; Thealter cédulák 2.; Thealter cédulák 1.; Az álom tenyerén; Két vers a költészet napjára; Karácsonyi ének; Üres papírlapok; Szegedi Jazz Napok; Isten parancsára tettem; „Elszaladni késő, itt maradni kár”, A börtön ablakába...; Tudok énekelni, de nincs hangom; Szukafattyak; Dicső híre-neve fennmaradt örökre; Ha fojtogatsz; A bomlás hideg kabátja lazul; Fájdalmas és bús emlékezés (színházcédulák, Thealter 23); Versek; Rémmese és elfeledett ének; Szt. István tér; Egy nyár vége; Három vers; Akik lebegnek, azok jól vannak; Mágikus realizmus; Haza a bivaly hátán