T. Ágoston László
Nadal király sóhaja
Nadal király háromszor megverte Kontracé seregét és bevonult a Szőlőhegyi Palotába. Szertartásosan felsétált a mikrofonállványhoz, barátságosan széttárta a karját mind a négy világtáj felé, és széles mosollyal dörögte az éterbe: NA-DAL! És erre, mintegy varázsütésre minden sarokból felhangzott a dal. A győzelmi dal. Később ezt átkeresztelték himnusznak és átírták nagyzenekarra, de ott, és akkor mindössze önfeledt örömtánc kísérte az acapella előadást.
Kontracé király serege felbomlott. Egy részük beállt a bergengóc császár seregébe zsoldosnak, a többiek meg kapát, kaszát ragadtak, Az ügyesebbek metszőollót, és igyekeztek minél hosszabb csapra vágni a vesszőket, hogy mielőbb kimerüljön a tőke. Olyan is akadt – főleg a gulyáságyú vitézei közül –, aki beásta a csatabárdja mellé a csata hevében megmentett húskonzerveket a hegy alá fúrt barlangokba, és a Csiga-biga gyere ki, Ég a házad ideki! kezdetű dalocskát dúdolgatva várta, hogy tavaszodván fölébredjen a medve. Az abszolút hallású udvari zenészek fülét sértették a hamis akkordok, és sejtették, hogy a három vonalas C nem a csigabiga természetes hangja, de nem szóltak, mert ők is tudtak hamisan énekelni. No, meg ezért a pénzért...
A szőlőmunkások a termékeny dombok déli lejtőin élvezték a méretlenül tűző napsugarakat, és élvezték a langy szellő bársonyos simogatását, mert Nadal király azt ígérte, hogy ezentúl mindig így lesz, és nem kell osztozniuk a kegyetlen és vérszomjas Kontracé embereivel. Meg úgy egyáltalán senkivel az ég-világon, mert végtére is eljött a hőn óhajtott szabadság, meg minden. Arról nem szóltak a Nemzeti Közvélemény Kutató Intézet jelentései, hogy mindezt komolyan gondolta-e a nagy király, de szépen mosolygott hozzá, és a fotogénebb arcát fordította a kamera felé.
Nem is lett volna semmi baj, hiszen a tavaszi fagyok elkerülték a szőlőhegyet, a Nap is időben fürdette meg életet adó sugaraival a borozdákat, csakhogy… Szóval az a helyzet, hogy Nadal király nem magányos vitéz volt, mint a többi legkisebb királyfi, aki párbajra kelt a hétfejű sárkánnyal. Mondjuk ki nyíltan; Nadal király nem volt szingli. Olyannyira nem, hogy volt neki saját felesége, meg apósa, meg anyósa, sőt ott voltak a felnövekvő hercegek is. Hat gyönyörű, délceg herceg, és hat álomszép királykisasszony. Nem is beszélve a tizenhat tábornokról, meg az udvari szállító bárókról, sógor hercegekről. Te jóságos Isten! Szinte beleszédült, mire összeszámolta őket. Nem is tette többször, csak egyszer, és rögtön fölfogadott egy számadó juhászt. No, erre kiderült, hogy az se szingli. Van neki törvényes szép Juhásznéja, meg egy pót felesége a suba alatt a kinnhálló karámnál. Ott vannak a bojtárok, az ipam-napam, meg a szép csárdásné a perzekutorokkal. A halom, az meg mindössze hat. Hogy a fenébe lehet ezt úgy elosztani, hogy neki is maradjon, a hercegek is megkapják a magukét, meg a szőlőmunkások tenyerét se törje föl annyira a kapanyél. Mármint hogy annyira, nehogy eldobják a kapát. Próbálgatta, próbálgatta, de nem ment. Hol a kapás volt sok, hol a szőlő kevés. A számadó is besegített, és eljutott ötről a hatra, de a hétre együtt se tudtak eljutni. Ekkor jöttek a tudós tanácsadók.
Az egyik azt mondta, mégse járja, hogy a hercegekre épp úgy süssön a Nap, mint a legutolsó kapásra. Be kell vezetni a napadót. Akit kapával a kezében érint a napsugár, fizesse is meg annak az árát Végtére az is napozik… Legyen érvényes minden szülöttre, emelkedjék törvényre a jóakarat! Úgy is lett. A herceg persze nem fizeti, mert neki napernyője van. No, de a pénz fogy, sose elég. Szétnéz a másik a hegy tetejéről, s szól mint a spanyol, ki viaszt talált:
– Szólhat a nagy dal, ó Nadal, itt a megoldás. Ácsoltass kapukat, nagyúr, a szőlő szélére, és fizessen útdíjat, aki rajta belép. Így igazságos, mindenki tudja, ki tőlünk kérdezi, mi az igaz. Számol a király, számol a számadó. Ez a tanács még mindig kevés, hisz a sorompóőrt is fizetni kell. A legkisebb királykisasszonynak nem telik fodros báli rokolyára. Micsoda szégyen! A legkisebb hercegnek réz a sarkantyúja...
– Itt a megoldás – mondja az újabb tanácsadó. – Add el a kapát, felséges úr! A kapanyelet megkenjük enyvvel, rajta ragad a napszámos is. Jó pénzért újra hazajöhet. Ha elég ügyes, hazahozza a kapát is. Hálás lesz néked, hogy visszajöhet.
– Hálátlan nép ez a szőlőhegyi – sóhajtott mélyet Nadal király. – Három csatában legyőztem Kontracét, s halljátok, mégis hamis a győzelmi ének. Fölállítok hát egy új Nemzeti Kutató Akadémiát, amelyik majd hálaénekre tanítja a kapásokat. Ott majd megtanulják, mi a jó nekik, hiszen nálunk még a vadnyulak is jobban szaporodnak, s itt még a csökkenés is több százalékkal nő.
T. Ágoston László író, újságíró. 1942. október 14-én született Tasson. 1970-től újságíró. 1971-73. között végezte el az újságíró iskolát, majd 36 évesen főiskolai diplomát szerzett. Üzemi, intézményi lapok munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Első novellája 1966 decemberében jelent meg a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit közölte a Népszava, Népszabadság, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLísz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, stb. Írásait mintegy két tucat antológiába válogatták be, de önálló kötete csak 2001-ben jelenhetett meg. 1989-ben Krúdy Emlékérmet kapott, majd 1999-ben dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Washington). Díjat nyert a rádió irodalmi pályázatán, majd 2000-ben különdíjat az országos millenniumi pályázaton. Több írószervezet tagja.